Add a szíved

A Patika Önkéntes Kölcsönös Egészségpénztár
Add a szíved. programja

 

A Patika Egészségpénztár 2002. november 17-én, fennállásának harmadik évfordulóján civil mozgalmat indított el, melynek célja egy olyan önszerveződő, önszabályozó csoport létrehozása, amely csoport tagjai vállalják, hogy hirtelen bekövetkező haláluk esetén szerveiket embertársaik életének megmentésére használhassák fel.

Meglepően hangzik, de jelenleg Magyarországon az életmentő beavatkozások jelentős része beültethető szervek hiánya miatt nem valósítható meg. 2006-ban Magyarországon a várólistára felvett emberek közül 56-an haltak meg, mert nem jutottak hozzá az életmentő szervhez. Az elvesztett emberéletek száma azonban ennél jóval magasabb lehet, hiszen a betegek nem is kerülnek fel a várólistákra, ha kezelőorvosuk úgy ítéli meg, vagy a beteg egyéb lehetőségei ezt nem teszik lehetővé.

Bár a jelenlegi szabályozás úgy szól, hogy aki életében nem tett tiltakozó nyilatkozatot, annak szervei halála esetén felhasználhatóak, a valóságban ez a szándék nem mindig valósul meg. Beteg emberek hosszú éveket töltenek el várólistán, és sok esetben már túl későn érkezik – ha egyáltalán érkezik - az életmentő szerv.

Annak, hogy az orvosok a szerveket nem veszik ki, valószínűleg érzelmi okai vannak. Ugyan a törvény nem írja elő, de az orvosok több esetben – érthető módon – megkérdezik az elhunyt közeli hozzátartozóját, hogy szerveit kivehetik-e. Erre az esetek többségében – szintén érthető módon – a szeretett személy elvesztése által okozott sokk miatt az orvosok nem kapnak beleegyező választ. Mi, civilek pedig igazán komolyan nem gondolkozunk el arról, hogy megmenthetjük embertársaink életét akár véradással, vagy akár, ha már nem vagyunk, a szerveinkkel.

A Patika Egészségpénztár a programhoz csatlakozók részére "Add a szíved." lógóval ellátott kártyát bocsát a rendelkezésére. E szándékkártya – nem kiváltva, hanem éppen erősítve a jelenlegi szabályozást - hitelt érdemlően jelzi mind az orvos, mind a hozzátartozók felé az elhunyt donációs szándékát.

Évek távlatában szeretnénk elérni, hogy senki ne haljon meg a várólistán. A szervátültetés "sikerességét" abban látjuk, hogy minél több beültethető szerv álljon rendelkezésre, hiszen akkor nagyobb esély van arra, hogy a várólistán szereplő személy orvosilag megfelelő - hasonló antigén-állománnyal rendelkező - szervhez jusson.

A Patikapénztár donorprogramjához a 14. életévüket betöltött magánszemélyek csatlakozhatnak. Patikapénztár tagok esetében ingyenes kártyacserét végzünk. A többi jelentkező esetében egyszeri 600 Ft-os csatlakozási díjat számolunk fel, amit az államilag ellenőrzött, nonprofit Patikapénztár bankszámlájára kell átutalni.

További információ:

www.addaszived.hu

Dr. Lukács Marianna (Patika Egészségpénztár), Dr. Bertalan István (Mosonmagyaróvári Kórház, baleseti sebész) 06-1 210 9770

Belépni kívánók: Patika Egészségpénztár - 06 1 210 9790 (munkaidőben hívható)

 
Találkozunk a Facebook-on!